EKO-csomagolás

Tiszteletben tartjuk az élet értékeit, kíméljük a minket körülvevő környezetet, és nem vagyunk közömbösek a természet iránt sem.

E meggyőződésünk az e-shopunk működésében is tükröződik – csak a környezetbarát csomagolóanyagokat használjuk, amelyek jól újrahasznosíthatóak vagy már fel is használtak.

Vásárláskor, a kosárban, az „EKO-csomagolás” nevű szolgáltatást is ki lehet választani. Ebben az esetben kartondobozba csomagoljuk majd a rendelését, és kiselejtezett vagy másképp feldolgozott papírokkal, illetve hullámkartonnal megtöltjük a dobozt. Az így előkészült csomagot természetes kaucsukot tartalmazó ragasztópapírszalaggal zárjuk le.

A következő lépésünk a „fényes jövő” felé a már használt dobozok újrahasznosítása is, amit nemcsak az „EKO-csomagolás” nevű szolgáltatás kiválasztása esetén szoktunk alkalmazni. Ettől függetlenül is igyekszünk minél leggyakrabban használni EKO-anyagokat, amiről mindig a csomagon elhelyezett bélyegző tájékoztatja a vevőt.

Három a magyar igazság, ezért azt is szeretnénk megemlíteni, hogy a papíralapú számlák nyomtatása már egy ideje a múlté. A kiállított számlákat mostantól csak elektronikusan (PDF formátumban) kapják meg a rendelésükbe megadott e-mail címre. Az e-számlák csökkentik az adminisztratív terhelést és a hibakockázatot is. Emellett, az e-számlák teljesen egyenértékűdokumentumok a papíralapú számlákkal, és ami a legfontosabb – e számlázási mód egészen ECO FRIENDLY!

Szívből reméljük, hogy nem állunk meg ennél a három lépésnél, ami a környezetvédelmet illeti, és hamarosan bemutatjuk Önöknek az „EKO-utunk” következő állomását. 

Hiányzik még valami, amit szeretnének nekünk javasolni a környezet javítása érdekében? Ne habozzanak és írjanak ránk bátran!